Szent László királyunk nevét 19 település, abból 16 község viseli a Kárpát-medencében, ezek közül pedig csak egyetlen helyen van Szent László ereklye, Vácszentlászlón.
Hogyan is lehetséges ez?
Ugorjunk vissza 2019-be, amikor az Eucharisztikus Kongresszusra készülve Fábry Kornél atya misevlogjának egy részében elhangzik a templomok berendezése kapcsán, hogy „minden templomot vagy Szűz Mária oltalmába ajánlanak, vagy egy védőszentjük van, akinek sokszor az adott helyen elhelyezik az ereklyéjét”.
Ekkor indult el Takács Ilonában (aki a Mária Rádió műsorszerkesztője és riportere) a gondolat, hogy „Szent László talán ide akar jönni”. Innen rögös út vezetett töméntelen imádsággal (a hívő közösség többször ajánlotta ima kilencedét Szent László közbenjárására) és utánajárással Farkas Laci atyáig, aki annak idején az újhatvani templom részére kapott egy Szent László ereklyét. A Laci atyától kapott telefonszámon érte el Ilona Tóth-Pál Tamást, a Szent György Lovagrend Budavári Fraternitas Priorját. A kissé nehézkes egyezkedés után 3 héttel Tóth-Pál Tamás már jó hírrel hívta vissza Ilonát, majd egy további hét múlva Kis Dávid káplánnal küldte el Palya János plébános részére az ereklyét. Sajnos a Covid19 járvány megakasztotta az ünnepi szentmise előkészítését, amire már csak 2023-ban kerülhetett sor. Ebben az időszakban Tóth-Pál Tamás – mivel szerinte túl sok idő telt el és semmi sem történt – vissza kívánta kapni az ereklyét, sikertelenül.
Majd 2023-ban – a Gondviselést erősen érezve – hosszú, kitartó munkával sikerült megszervezniük június 25-re azt a szentmisét, amelyben Marton Zsolt váci megyéspüspök megáldotta és elhelyezte az ereklyét. Ezt az ünnepi eseményt a Mária Rádió is közvetítette.
A szentmise előtti hetekben Tamás azt kérte, hivatalos okmányban rögzítsék, hogy a vácszentlászlói templomban – amíg a templom áll, addig – minden évben Szent László ünnepén mutasson be a mindenkori plébános egy szentmisét a családjáért. Ezt a feltételt János atya nem vállalhatta, hiszen az utána érkező papok nevében nem nyilatkozhatott. Erre Tamás az ereklye visszakövetelésével válaszolt.
Az előkészületek csodák és akadályok sorával zajlottak:
- A település példaértékű összefogással készült az ereklye elhelyezésére. (Voltak, akik a plébániát takarították, volt egy templomcsinosító csapat, akik terítőket cseréltek, aki virág díszt készített, sőt egy Budapesti esküvőről gyönyörű virágdíszek érkeztek ajándékba az éjszaka leple alatt, a fél falu süteményt sütött, a turai és vácszentlászlói énekkar Kodály misét gyakorolt, volt aki ereklye tartó szekrényt készíttetett és aki bordó bársony béléssel látta el azt, aki az ereklyetartóról gondoskodott.)
- A szentmise napján rendben zajlottak az utolsó simítások, a közvetítéshez a technikai beállás is, bár a heves természetű prior igyekezett próbára tenni a szorgos híveket. A turai és vácszentlászlói templom kórusai együtt szolgáltak a szentmisén, a püspök atya szívhez szóló prédikációját követően azonban a rádió stúdiójában lefagyott az adásgép egy rövid időre, amit a záró áldásra helyre tudtak hozni.
- A szentmise végén Tamás közölte Ilonával, hogy az aláírás hiányában viszi az ereklyét. Újabb egyezkedés következett, de nem teljesíthető követelése eredményeképpen nemes egyszerűséggel magával vitte Szent László ereklyéjét Budapesti lakására.
- Minderről kevesen szereztek tudomást, de csak az ünnepség végeztével tudtak tanácskozni a további lehetőségekről. Mire hazaindultak, akkorra – a Szentlélek sugallatára hallgatva – sikerült az Okmányban megoldást jelentő változtatást kitalálnia a falu akolitusának, amit az érintettek később megtárgyaltak és el is fogadtak.
- A malmok viszont lassan őrölnek: újra kellett tárgyalni a történteket Püspök atyával, elfoglaltsága miatt azonban nehéz volt utolérni, az idő telt tovább.
- Egy újabb telefonbeszélgetés alkalmával kiderült: Tóth-Pál Tamásnak a következő hétvégén édesanyjához kellett mennie piszkét szedni. Azt mondta, hogy akkor elvinné az ereklyét Vácszentlászlóra, megnézné a dokumentumot (ami még aláírásra várt). A feszültség egyre csak nőtt. Majd péntek délben megcsörrent a telefon. Tamás szólt, hogy elindult Hatvanból.
Mondhatni, imádságos órákkal telt a nap: Ilona isteni segítségért fohászkodott több hívő testvérrel egyetemben, hogy megoldódjon az ereklye sorsa. Amikor Tamás megérkezett, hosszan beszélt, és ezalatt kiderült: aggasztja, hogy lányával egy éve nem beszéltek, nem tudja, hogy megy sora.
Szépen lassan összeállt a kép: ezt az ideges természetű embert a lánya utáni sóvárgás vezérelte minden lépésében, Ilona pedig rájött, és megosztotta Tamással, hogy ismeri az említett hölgyet. Az ereklye maradt, Tamás ment. Később egy telefonhívás, amelyben kiderült, hogy a lánya a lehető legjobb úton jár, jól van, dolgozik.
A következő események már gyorsan zajlottak: Tamás visszahívása, a papírok rendeződése (János atya és Tamás is aláírják), az ereklye a helyére kerül, mindenki örül. 3 hét múlva Tamás halálhíre rázott meg mindenkit.
Gyors egymásutániságnak hangzik a történet, de az igazság az, hogy idegtépő percek, napok, hetek, hónapok és évek is meghúzódnak a háttérben. Rengeteg ima és szervezés, tervezés, megoldandó feladat. Azonban egy Szentet nem lehet visszatartani:
„Szent László ide akart jönni”
és ide is jött, méghozzá egy olyan csomó feloldásával együtt, amelyet ember nem lett volna képes feloldani.
Tanulság! – Műveljük kertjeinket, mert sosem tudhatjuk, melyik piszkebokor szüretelése juttathat bennünket egy Szent közelébe. –Mk4,26-28
Fotók: Seres Csilla