Húsvétvasárnap, Jézus feltámadásának ünnepén a turai Nagyboldogasszony Templomban bemutatot ünnepi szentmisén Palya János plébános atya szentbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Jézus feltámadása a keresztény ember legnagyobb, sőt egyetlen ünnepe, mert ettől függ minden más ünnepünk.
János atya elmélkedését Szent Ágoston tanításával kezdte, aki szerint „Semmi különös nincs abban, ha valaki hiszi, hogy Jézus meghalt. Így gondolják ezt a pogányok, a zsidók és a bűnösök is, így gondolja mindenki. A keresztények viszont hiszik, hogy Jézus feltámadt a halálból. Ez a lényeges különbség! Ők hisznek Jézus feltámadásában is!”
Ezt a lényeges különbséget hisszük és ünnepeljük ma, Húsvét vasárnapján.
Jézus feltámadása ugyanolyan elképzelhetetlen, érthetetlen, mint a Szentháromság vagy a megtestesülés titka, azonban nekünk nem is kell ezt elképzelnünk, megértenünk, hanem elég csak elfogadni és hitünkkel befogadni: “A hit az, amely megérteti, megsejteti ezekből a titkokból Isten végtelen szeretetét, irgalmát, vagyis, hogy minden értem, értünk történt”.
Jézus feltámadása nem hasonlítható Lázár, a naimi ifjú, vagy Jairus leánya feltámasztásához. Jézus feltámadása nem a földi életnek a folytatása, már nem vonatkoznak rá ennek a világnak fizikai, biológiai törvényei: ott jelenik meg, ahol akar, és akkor tűnik el, amikor akar. Eleinte az apostolok is szinte csak dadogva tudnak erről beszélni. Később az apostoli Egyház azonban felfogta, hogy Jézus feltámadása összes reményünk diadalának a záloga.
János atya a feltámadásba vetett hitet a remény képéhez, a horgonyhoz hasonlította, amelybe bátran bele lehet kapaszkodni.
A horgony – ha leengedik a vízbe –, nem látszik, de biztonságot ad a hajónak a szeles, viharos tengeren. A feltámadásba vetett hitünk tehát nem hiszékenység, nem ostobaság, hanem a valóság komolyanvétele.
Ahhoz, hogy igazán hinni tudjunk, fontos a személyesség. A Krisztus-követés nem valamiféle személytelen tan, hitvallási tételek sora, hanem mindig személyes találkozás a Feltámadottal.
Jézus akkor jelent nekem örök életet, ha a tanító, csodákat tevő Mesterből az „én Mesterem”-mé lesz.
A plébános atya szentbeszédében rámutatott, hogy sokan megjegyzik: a halálból még nem jött vissza senki. Azonban Jézus példája mutatja, hogy van feltámadás, amely mindenkire érvényes, hiszen ha egy valaki feltámadt, akkor mindenki fel fog támadni. Ez a keresztény öröm forrása: bármi történhet velünk, bármilyen nagy tragédia ér bennünket, ez az alapvető öröm ott van az életünkben!
A húsvéti homília végén János atya arra buzdította a híveket, hogy kövessék Mária Magdolnát, aki – miután elsőként felfedezte az üres sírt –, továbbadta ennek hírét, és erről a hírről mi sem hallgathatunk. Ezenfelül pedig emlékeztetett, hogy ha mi is Jézus feltámadásának tanúi szeretnénk lenni, akkor bátornak kell lennünk, “szilárd talaj helyett szinte vízen kell járnunk”, ugyanis aki Jézus feltámadásáról beszél, az ellentmond a hétköznapi gondolkodásnak, ezért nem igen hallgatnak rá.
Jézus feltámadt és létezik, és arra küld, hogy vigyem az emberek közé Őt, a létező Istent.
“Nem baj, ha nem tudjuk megmagyarázni Jézus feltámadását, az életünkkel tegyünk tanúságot róla.” – zárta gondolatait Palya János atya.