2024. január 26-án került megrendezésre az egyházközségi jótékonysági farsangi bál a Demény étteremben. Az utóbbi évek legnagyobb szabású bálja volt ez a közösség életében, amelyet Szente Tamás, az egyháztanács elnöke és Tóth Péter lektor szerveztek meg a táncoslábú kicsik és nagyok örömére.
Ahogyan azt a tavalyi évben látni lehetett, az Egyházközség kinőtte a Művelődési ház nagytermét, ezért a rendezők a Demény étteremmel vették fel a kapcsolatot egy esetleges batyus jellegű bál megrendezésére. Az étterem részéről Demény Nikolett segített a szervezésben és az előkészületekben. A résztvevők létszáma szépen szaporodott, még az utolsó pár hely is elkelt. Így kereken 180 fő ült asztalhoz az este folyamán. A létszám egyharmada 18 éven aluli gyermek volt. Ez hatalmas öröm az Egyházközség életében, hiszen az ilyen jellegű rendezvényekbe a gyermekek bevonása a közösség jövőjének titka.
Az estet Tóth Péter nyitotta meg, majd Palya János plébános is köszöntötte a résztvevőket. Szabóné Csonka Fruzsina zongoraművész és Bozlék Rita fuvolista előadásában hallgathattunk egy szerenádot. A Zagyva Banda is megörvendeztette a „nagyérdeműt” egy ízes Szatmári blokkal, majd ebben a farsangi hangulatban a Magyarok Nagyasszonya templomi kórus az ikonikus Bud Spencer-Terence Hill filmekből ismert Tűzoltó kórus dalát adta elő.
A batyus jellegű bálon felajánlás érkezett Szendrei Ferenc polgármester úrtól, így nemcsak az asztalon roskadozó finom falatokat, hanem ízletes vaddisznó pörköltet és töltött káposztát is fogyaszthattunk. Az est további részének jó hangulatáról az Átrium zenekar gondoskodott, akiknek ezúton is köszönjük a fergeteges hangulatot.
Köszönjük a résztvevőknek, hogy félmillió forintnyi adományukkal a templom külső- és belső tatarozását támogatták.