Többször hallottuk már János atyától a szentmise hirdetéseiben, hogy katekumenális felkészítés indul. Bár néhány gondolatot, tudnivalót elmondott róla, de megmaradnak a kérdések: mi is valójában ez a folyamat? Ki a katekumen és honnan ered a katekumenális szemlélet? Történeti hátterét megvizsgálva fogalmat alkothatunk a folyamatról, céljáról és annak tartalmáról. Egy közöttünk élő volt katekumen pedig elmeséli, hogyan változott meg az élete a katekumenátus alatt, amikor találkozott Jézussal.
Pusztai Jánosné, Piros Rózsa tanúságtétele a katekumenátusról:
Hogyan kezdődött?
A szüleim nem éltek vallásos életet, így gyermekkoromban nem ismerhettem meg a keresztény élet tanításait. Munkám során mindig segítő szakmában dolgoztam védőnőként, egészségfejlesztési szakemberként. Nagyon sok rászoruló emberrel foglalkoztam, ezt mindig közel éreztem magamhoz. Az emberek megtaláltak a problémáikkal, szívesen segítettem nekik az élet nehézségeinek megoldásában. Akkor még nem tudtam, hogy ez Istentől kapott talentum, de nagyon jól esett, hogy bizalommal fordultak hozzám, elmondták féltett titkaikat, megosztották velem gondjaikat. Ha tudtam segíteni, az különösen nagy örömet és boldogságot okozott, ezért nem is éreztem tehernek soha, hogy az emberekkel foglalkozzam.
A változás az életemben 15 évvel ezelőtt következett be. Akkor már úgy éreztem, hogy egyedül nem megy, nem tudom megoldani a gondokat, nehézségeket. Ekkor jutottam, jutottunk el a férjemmel közösen arra a döntésre, hogy elmegyünk a templomba. Ott talán nyugodt körülmények között átgondolhatjuk az életünket.
Válaszokat kaptunk, ami új lendületet adott, és egyre inkább azt éreztük, hogy ott a helyünk a vasárnapi szentmiséken.
Hétről hétre növekedett bennem a vágy, hogy még többet tudjak, halljak és megismerjek Jézus tanításaiból. Határozott célom lett, hogy felvegyem a szentségeket.
Az egyik vasárnapi szentmisén a hirdetésben hallottam, hogy indul egy katekumenátus képzés azoknak a felnőtteknek, akik szeretnék felvenni a szentségeket. Ez 5 évvel ezelőtt volt. Akkor döntöttem úgy, hogy ismereteim bővítése céljából a férjemmel együtt jelentkezünk a felnőtt katekumen képzésre.
Hogyan épült fel a felkészítő folyamat?
A katekumenátus elején a plébános atya elmondta, hogy a felkészülési idő a szentségek felvételéig legalább 2 év lesz. Kaptam tőle egy Szentírást és egy Hozsanna imakönyvet, valamint Tomka Ferenc atya könyvét, a „Találkozás a kereszténységgel” címmel. Ez volt az alapja a felkészülésnek. Kéthetente találkoztunk a plébánián, a tankönyv szerint haladtunk, fejezetenként. A bennem felmerülő kérdésekre a plébános atya készségesen és végtelen türelemmel válaszolt. Közben plébánosváltás történt, és közbejött a Covid járvány is. Így fél évet kihagytunk, de az új plébánosunk által kijelölt atyával utána folytatódott a felkészítés. Egy-egy alkalom egy-másfél órás volt. Mindig dicsőítő énekkel kezdtünk és imádsággal fejeztük be. Faltam a szavait.
Milyen kegyelmi tapasztalatai voltak a felkészülés alatt?
A 2 éves felkészülés alatt a hitem elmélyült, egyre erősebben éreztem az Isten jóságát és szeretetét.
Kezdtem megismerni Jézus tanítását, és ettől életem gyökeresen megváltozott: sokkal boldogabb, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lettem.
Elvégeztem a személyesen kísért Szent Ignác-i lelkigyakorlatot. Ott éreztem meg először, hogy jó úton vagyok: ott vagyok, ahol lennem kell; hogy a jó Isten szeret engem úgy, ahogy vagyok; hogy már nagyon régen vár rám, és mennyire örül, hogy válaszoltam a hívására. És azt is ott éreztem meg, hogy a saját személyes hitemnél itt sokkal többről van szó. Csodálatos élmény volt.
Hogyan készült a beavató szentségekre?
Részt vettem egy egész hétvégés női lelkigyakorlaton, és a férjemmel közösen részt vettünk egy házas lelkigyakorlaton is. De a legbensőségesebb felkészülés az volt, ahogyan a keresztelkedés előtti egy hetet imádsággal, elmélyüléssel töltöttem: visszagondolva az addigi életemre, bűneimre, hibáimra, összepakolva ezeket egy „batyuba”, készülve arra, hogy ezeket majd letehetem a jó Isten elé. Elmondhatatlanul mélyen megélt hét volt, tele fájdalommal, könnyekkel és megkönnyebbüléssel, hogy ezeket mind odavihetem majd elé. Nagyon vártam, hogy megszabadulhassak ezektől a terhektől, bűnöktől.
Hogyan éli meg nap, mint nap a szentségi életet?
Egészen eddig azt hittem, hogy hiszek. Szentmisére jártam, imádkoztam rendszeresen a magam módján. Azt hittem, hogy ez elég.
Az elmúlt évek rávilágítottak arra, hogy nem, ez nem elegendő. A Katekumen csoportban szépen lassan megértettem, hogy közel kell mennem Istenhez, egészen közel. Le kell ülnöm mellé, úgy beszélgetni vele: elmondani, ami bennem van és meghallgatni Őt. És persze követni Jézust, és továbbadni, amit megtudtam. Ez volt számomra a legnagyobb felismerés.
Amikor már tényleg közel kerültem Hozzá és beszélgettünk, akkor legnagyobb megdöbbenésemre azt éreztem, hogy most meg küld. Alig vártam, hogy közelebb kerülhessek hozzá, most pedig küld?? Aztán persze ezt is megértettem. Nem magamért kaptam a hit ajándékát. Azért kaptam, hogy adjam tovább: az Istenben való hit nem más, mint a másokért való élet, a másokért való áldozatvállalás, szeretet és szolgálat. Erre hívott meg a jó Isten, és küld, hogy odaadjam magam, legyek táplálék, legyek szeretet.
Milyen az élete a katekumenátus után?
Csodálatos út volt, amit bejártam. A bérmálás szentségét, a Szentlélek ajándékát megkapva kicsit megálltam, és hálás szívvel megköszöntem a jó Istennek a kapott kegyelmeket: a türelmet, a megbocsájtást, az erős hitet, a békét, a megnyugvást, a bizalmat, a kitartást, a reményt és a cselekvő hitet. A cselekvő hit indított ezután az utamra, hiszen ígéretet tettem a jó Istennek, ezért nem maradhatok tétlen. Jelenleg az Apor Vilmos Katolikus Főiskolának I. éves katekéta-lelkipásztori munkatárs szakos hallgatója vagyok. A plébániánkon részt veszek a mostani katekumenek felkészítésében, megosztva velük a tapasztalataimat, élményeimet.
A katekumenátus rövid történeti áttekintése Fogassy Judit SDSH: A katekumenátus kézikönyve alapaján
Apostoli korban
A katekumenátus intézményét egészen az apostoli korig lehet visszavezetni. (Apostoli kor az az időszak az Egyházban, amikor még az apostolok éltek és tanítottak.) Bár ebben az időszakban nem beszélhetünk még teljes mértékben kialakult, jól felépített képzésről, intézményről, de az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk a legkorábbi beavatási felkészítőről: Péter beszélt Jézusról, a bűnökről és az azoktól való megszabadulásról, és arról, hogy Isten mindenkit meghívott az üdvösségre. A beszédeket, tanításokat felnőttek hallgatták, és csak felnőtteket kereszteltek meg. Gyermekeket csak abban a kivételes esetben kereszteltek meg ebben az időszakban, ha az egész család megtért és megkeresztelkedett. A keresztelés szentségét megelőzte a megtérés. Tehát a katekumen (hit-jelölt) előbb megismerte és megélte Krisztus tanítását és szeretetét, és csak utána részesülhetett a szentségekben.
A beavatási szertartásoknál a keresztség és a bérmálás szentsége szorosan összekapcsolódott, egyszerre vehette fel a jelölt. A zsidó és a pogány származású jelölteknek különböző volt a felkészítésük. A megtért zsidók ugyanis már ismerték az ószövetségi írásokat, a pogányokkal pedig meg kellett ismertetni ezeket is. Az első katekétáknak ismerniük és érteniük kellett az Írásokat és Jézus tanítását, az evangéliumot. A beavatás, megkeresztelkedés középpontjában kezdettől fogva Jézus Krisztus állt. Kiemelt fontosságú volt a tudás és a viselkedés közötti szoros kapcsolat. A hit nem csupán Jézus személyének és tanításának ismerete, hanem annak a mindennapi cselekedetekben, tevékenységekben való megélése.
Lassan kialakult az a szokás, hogy a közösségek befogadták a jelölteket, és mindenben támogatták őket, belenevelték a keresztény életbe. Az apostoli korban a katekumenális felkészítés gyakran a vértanúságra való felkészítést is jelentette. A kereszténnyé válás folyamatában a megtérés csupán a kezdet volt, utána a szellemi felkészítés és tanítás következett. Ez azért volt fontos, hogy ha kérdezték őket, vagy vitába keveredtek pogányokkal, megfelelően tudjanak válaszolni.
Az üdvösség örömhíre hiteles tanúságtétellel és alapos oktatással terjedt olyan környezetben, ahol sosem hallottak Istenről. A hit központja, tartalma és közege Jézus Krisztus személye és a vele való kapcsolat volt.
Az Ősegyház idejében
Az Ősegyházban, a Krisztus utáni 3-4. században, a katekumenátus intézménye a virágkorát élte annak ellenére, hogy ellenséges közegben kellett jelen lennie. Fejlődésében nagy szerepet játszott Jézus missziós parancsa: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,19-20).
A felkészítés folyamata 3 évre bővült. Krisztus tanítványává válni, krisztusivá válni nem csupán az ismeretek átadását jelentette, hanem tanításának hűséges megtartását is. A megtérők kevesen voltak. Az Egyházat nem ismerték el, nem voltak jogai, sem politikai befolyása. A keresztényeket üldözték.
Az intézményt gyengítette még az is, hogy a keresztelésre készülők nem voltak mindig kitartóak, és megjelentek közöttük az eretnekek is. (Eretneknek nevezzük azokat az embereket, akik az Egyház által nem elfogadott, vagyis téves tanítást hirdetnek.)
A hit és a tanítás védelmében a katekumenális felkészítés folyamata nemcsak hosszabb lett, de szigorodott is. Általános szokássá vált, hogy a katekumeneket elküldték a szentmise második feléről. Az ige liturgiáját – olvasmány-szentlecke-Evangélium – végighallgathatták, de az Eucharisztia liturgiáján már nem maradhattak, de nem is mentek haza, hanem a liturgia alatt a jelölteket tovább oktatták. Egy másik gyakorlat volt, hogy az oktatásban csak röviden és tömören magyarázták el a tanítást, és sokszor szándékosan ki is hagytak részeket.
Ebben az időben és ilyen helyzetben formálódott a katekumenális felkészítés folyamata, felépítése és szertartásai. Továbbra is csak felnőtteket kereszteltek meg. A keresztség liturgiája nagyon hasonlít a maiéhoz. Az áldások, az olajjal való megkenés, a gonosz háromszori megtagadása már szerepelt a szertartásban.
A katekumen legmélyebb oktatása a hívő közösségben volt. A jelöltet a közösség tagjai befogadták, és hiteles példával elől járva nevelték és készítették fel a keresztségre. A beavatást követően a befogadó közösségben együtt élték meg az evangélium tanítását.
Középkorban
Konstantin császár 313-ban engedélyezte a birodalom minden emberének a szabad vallásgyakorlást, így a keresztényeknek is. A katekumenátus intézménye ebben a nagy szabadságban hanyatlásnak indult. A 6. századtól kezdve általánossá vált a gyermekek megkeresztelése, akik már belenőttek a kereszténységbe. Egyre inkább értelmetlenné vált a felnőttek több éves felkészítő folyamata, és később meg is szűnt.
A népvándorlás következtében az Európába érkező új népcsoportok is áttértek a keresztény hitre. Az ő felkészítésük mindössze egy nagyböjti időszakot vett igénybe, amelynek tartalma, mélysége igencsak eltért az előző századokétól. Sokan úgy gyakorolták a hitüket, hogy nem értették, nem tudták, hogy valójában miről van szó, és csak a mechanikusan betanított folyamatot művelték. A nemtudás következtében a keresztény tanításba rengeteg babona és hiedelem szivárgott be. A közösségi életet nehezítették a járványok és a háborúk: a hívők nem tudtak vagy féltek társaságba menni. Sokan nem tudtak írni, olvasni, ezért a festmények, templomi freskók váltak a hit magyarázatának eszközeivé. A szentmise latin nyelven folyt, amelyet a hívek nem értettek. A nem megfelelő tudás, az ismeret hiánya, a latin szentmise merevsége falat emelt az emberek és a vallás közé.
Mivel elterjedt a gyermekek megkeresztelése, ezért a beavató szentségek (keresztség, bérmálás, oltáriszentség) kiszolgáltatásának ideje és sorrendje is megváltozott. Az apostoli korban a keresztség után a bérmálkozás szentségét is rögtön felvehette a hitjelölt, a középkorban azonban a csecsemőként megkeresztelt már csak kisgyermekkorban járulhatott a többi beavató szentséghez. A keresztszülők feladata is megváltozott. Az ősegyházban a „keresztszülők” feladata a hitjelölt nevelése, tanítgatása volt a hitre, és kiálltak mellette a közösség előtt. A középkorban azt a feladatot vállalták, hogy a hitre nevelik a gyermeket akkor, ha a szülő ezt nem tudta megtenni. Sajnos gyakran politikai okok húzódtak a keresztszülőség mögött.
A hit átadásának fő színtere az egyházi iskolák és a templomok voltak. Az akkori iskolákat össze se lehet hasonlítani a maival. A középkori iskolákat csak a tehetősebb családok tudták megfizetni. Nagy különbség alakult ki a tanult és az egyszerűbb emberek között. Az oktatás módszere a memorizálás volt, annak értelmezése és alkalmazása nem. A másik út a tanításra a prédikációk nyújtottak lehetőség és a műalkotások, amelyekkel érzelmileg is próbáltak hatni az emberekre. A hívő közösség kialakulását a társadalmi különbségek igen megnehezítették.
Szerzetesközösségek próbálkoztak a katekumenátus intézményének felélesztésével, de nem jártak sikerrel.
A középkorból megmaradt modellek nagyban meghatározták a 18-19. század hitbeli tanítását.
Modern kor és a jelen
A II. Vatikáni Zsinaton komolyan foglalkoztak a katekumenátus intézményének felújításával. A Zsinaton a résztvevő püspökök közül mindössze 10 nem támogatta a katekumenális út bevezetését az Egyházban, 2165 püspök azonban támogatta igen szavazatával. Sok országban bevezették már a katekumenátust, a katekumenátusi szemléletre visszavezethető hitre nevelést. Magyarországon 1999-ben került erre sor. A Váci Egyházmegyében jelenleg is több ilyen és ehhez szorosan kapcsolódó program, felkészítő működik.