János atyával beszélgettünk nagyböjtről, saját felajánlásairól, és még rengeteg érdekes kérdésről. A beszélgetés kissé hosszúra nyúlt, így az innen kimaradt részeket a Turai Egyházközség Facebook oldalán fogjuk rövid folytatásokban közölni a nagyböjt időszaka alatt. Tehát a közösségi oldalunkat követnetek nem kell félnetek, jó lesz!
Hogy készül János atya a böjtre?
Minden pap máshogy készül, mindenkinek megvan a saját bejáratott útja. A böjt számomra mint papnak és mint keresztény embernek egészen más, mint az, hogy lemondok valamiről, nem eszem negyven napon keresztül valamilyen ételt. A célja mindig az, hogy valakiért vállalja az ember, mindig valami célom van a böjtöléssel. Van, hogy szigorúbban böjtölök, van, hogy kevésbé. Előfordult, hogy végig nagypénteket tartottam (napi háromszori étkezés egyszeri jóllakással 46 napon át, mert a vasárnapok is így teltek), végül leadtam 8 kg-ot. Ekkor döbbentem rá, mi az igazi böjt. Nem ez volt a cél, de ez segített ráébreszteni, hogy mi a különbség a saját vállalás és a fogyókúra között. A fogyókúraszerű, kizárólag étkezésre szorítkozó böjtölés csak fitneszklub. Az igazi böjthöz hozzá kell tartoznia, hogy valakiért felajánlom a böjtöt – ez lehet például fizikai, hogy nem eszem annyit, mint szoktam, vagy valamit nem eszem, amit szeretek (nálam ez az édesség).
Hány éve van ez a lemondása nagyböjtben?
A kilencvenes évek óta. Sokáig fociztam, és amikor abbahagytam, felszaladt pár kiló felesleg. Először emiatt kezdtem el. Szóval, az elején nekem is csak fitneszklub volt. Aztán rádöbbentem, hogy ez kevés.
Kell hozzá a cél, hogy valakikért tegyem, ne magam miatt.
Legalább 30 éve csinálom. A szigorúbbat, a „nagypéntekezést” csak néha. Ebben az évben valószínűleg nem lesz a felajánlásaim között, de az édesség most is ott lesz. A hívek már tudják, hogy ilyenkor nem szabad semmi édes süteményt hozni. A háromszori étkezést is lehet bírni, de tényleg kell hozzá a cél. Akit szeretek, azért képes vagyok vállalni az áldozatot, mint ahogyan a szülők rengeteg áldozatot hoznak a gyermekeikért. A papnak pedig az a családja, akiket az Isten rábízott, a hívek közössége. A böjtölés célja, hogy általa Istentől kegyelmeket esdjünk ki azért, hogy emberek térjenek meg. Fel lehet ajánlani akár a családban, akár a nagy közösségben is, hogy értük böjtöljünk, imádkozzunk. A fizikai böjt mellé még hozzá társul az imádság is, amelyet szintén azokért lehet felajánlani, akikért a böjtöt is, így két oldalról lehet támogatni a megtérésre várókat. A jó böjt harmadik összetevője pedig a jócselekedet, hogy valakikkel jót teszek. A böjtnek az is a része, hogy amit az ember megspórol a hasán, odaadja másnak: akár ételben, akár pénzben. Tehát én most így készülök a böjtre: édesség nélkül, valakikért felajánlva ezt a fizikai böjtöt, az imádságra több időt fordítva és másoknak segítve.
Még több időt?!
Legalább egy fél órával. Most a Szentírást kellene többet a kezembe vennem. Az elmélkedésekben ez sokat segít. A reggeleket ezzel kezdem, és a napokat ezzel végzem: a tabernákulum előtt egy-egy óra imádsággal. Ilyenkor rózsafűzért is szoktam imádkozni. Ez a
Máriás Papi Mozgalom fogadalma, hogy minden nap az öt tizedet elimádkozzuk. A böjt alatt pedig megnyújtom még fél-fél órával az imádságot.
Miben látja a nagyböjti és adventi böjtölés különbségét és célját?
A nagyböjt sokkal szigorúbb számomra. Ilyenkor semmi édesség, vagy ropogtatni való nincs. Adventben azért mézezek, a húsvétra való készület viszont sokkal komolyabb. Valószínűleg a hossza miatt is. Az Advent rövidebb, a betegellátást kevesebb időbe kell belesűríteni, több energiára van szükségem, több a munka, a terhelés, vigyáznom kell magamra, mert a pörgést bírni kell, nem lehet étkezésben olyan szigort tartani. A jó Isten nem kíván az embertől olyat, amibe belepusztul. Meghirdettem jó pár éve a közösség számára az un. „nagypéntekes” böjtölést negyven napon keresztül egy meghatározott célért. Több, mint húszan csatlakoztak is hozzám, majd egy kis idő után néhányan jöttek, hogy nem bírják, mert az éhezés miatt elszédülnek. A válaszom az volt, hogy akkor ezt nem szabad vállalniuk! Csak annyit, amennyit az ember bír, mert
Isten nem kér tőlünk lehetetlent.
Volt-e ennek az együtt „nagypéntekezésnek” közösségkovácsoló vonulata, vagy csak a közös cél tartotta össze a társaságot?
A közösségi része az volt az egésznek, hogy a templom bejáratához kitettem egy plakátot, ahová címkéket lehetett feltűzni, ezzel jelezve, ha valaki csatlakozni szeretne hozzám. Azzal lelkesítettük egymást, hogy láttuk, mennyien vagyunk, akik együtt böjtölünk. Nem tudtuk, kik vannak benne, de azt igen, hogy nem vagyunk egyedül, együtt dolgozunk a lelkekért, ott van mellettem a többi ember is. De persze ez mindig csak akkor ér valamit, ha a böjtöm imával és jótettekkel társul.
Gyerekkorában böjtölt atya, volt családi böjtölés?
Persze, édesanyám mindig mondta húshagyó kedden, hogy „száraz szerda lesz a héten, megbomlik a hasunk éhen”. Innentől nem volt semmi húsos étel az asztalon, kivéve vasárnap. Hétköznap csak zöldséges, tésztás ételeket ettünk. A falusi gyerek nem úgy böjtöl, hogy nem eszik, hiszen megy focizni, játszani, szaladgál, és ahhoz kell az energia. Legalábbis az én gyerekkoromban így volt. Hús nem volt, de kenyér és tészta igen. Abból azért bőven ettünk. Viszont a szigorú böjti napokon – hamvazószerdán és nagypénteken – nem volt kivételezés. Háromszor ettünk egyszeri jóllakással, mint a felnőttek. És bírtuk. Egyébként sem volt olyan jólét, mint most, szegények voltunk. Vissza volt fogva minden: ételben, italban. Ilyenkor pedig még egy kicsit visszább vettünk, nem volt hús, nem nassoltunk. Persze, azért kínlódtunk a többi gyerekkel együtt, mert azért ez szenvedés, felnőttként is tapasztalja az ember.
Az ördög mindig akkor támad, amikor az ember küszködik, és jó, vagy jobb akar lenni.
Lehet, tegnap úgy jött ki a lépés, hogy épp így, böjtösen étkeztem, és nem érdekelt, korog-e a gyomrom. De ma, amikor nem lehet máshogy cselekedni, sokkal nehezebb, mert nagyobb a csábítás. Gimnazista korunkban volt olyan nagyböjt, ami igen nehézre sikerült. Megfogadtuk, hogy péntekenként nem eszünk édességet. Mikor mentünk a cukrászda előtt?! Pénteken. Minden bajunk volt, kínlódtunk aznap. Másnap pedig már nem is kívántuk. Az ördög így dolgozik: akkor piszkál, amikor megfogadjuk, hogy Isten kedvéért most lemondunk valamiről.
A böjtölésnek van konkrét hatása, szemmel látható a kegyelem? Hogy lehet kedvet csinálni az embereknek a böjtöléshez?
Ez nem így működik.
A jó Isten nem automata, hogy benyomom a böjtöt, aztán jön a megoldás.
Ő felhasználja a kegyelmeket, az biztos. De hogyan és mikor – akár most, akár évekkel később –, azt nem tudhatom. Az én lelkivilágomon viszont sok mindent megváltoztat egy szigorúbb böjt, mert valamilyen módon közelebb kerülök Krisztushoz. Jézus idejében nem volt ilyen jólét, mint most. Amikor az emberek között működtek a tanítványokkal, sokszor nem is ettek. Benne van a Bibliában, hogy az apostolok morzsolgatták a kalászokat, mert éhesek voltak. Ez a világ jön vissza számomra, amikor szigorúbbra veszem a böjtöt. De lelkileg sokkal nagyobb haszna van, minthogy visszamegyek a múltba. Sokkal inkább az a haszna, hogy aki felajánlja azt a szenvedést, amit okoz a böjt, annak megnyílik a lelke az Isten felé, mert ez nem fitneszklub, amikor azért mondanak le valamilyen ételről, hogy fogyjanak. Az is fájdalmas, de az önmagukért van: biztos, hogy sikerül, mérlegen mérhető. De amikor másokért kezdenek el böjtölni, és Istennek adják ezt a szenvedést, az sokkal nehezebb. Inkább lelki haszna van. Csak akkor tudnak igazán böjtöt vállalni másokért, amikor lelkileg már kapcsolatuk van Istennel. Ilyenkor tudják, hogy kinek adják és kiért teszik. A szeretet akkor ott van a lelkükben: Isten iránt és felebarátjuk iránt is.
Végezetül, mivel lelkesítene bennünket János atya, hogy vállaljuk a böjtöt, és ki is tudjunk tartani negyven napon keresztül?
Az első tanácsom, hogy olyat vállaljon mindenki, amit tud teljesíteni. Ne a plafon magasságába állítsák a mércét, amit nem tudnak megugrani, mert annak kudarc lesz a vége. Elsőre egy minimumot vállaljon az ember, amit teljesíthetőnek érez 40 napig. Aki kezdő a
böjtölést tekintve, egy kisebb dologban próbáljon kitartó lenni. Ez lehet önmegtartóztatás, imádság, jócselekedet, bármi. A lényeg, hogy olyan dolog legyen, ami örömet okoz, ha megtette, és nem bánatot, hogy már megint nem bírta megcsinálni. Esténkét pedig érdemes hálát adni, hogy sikerült aznap teljesíteni, amit vállalt, hogy kapott hozzá erőt az Istentől. Ha nincs mögötte ez a hálaadás, akkor megint csak öncélú fitneszklub lesz belőle. Ellenben: ha Istennel kezdi valaki és Vele is zárja a napját, akkor a böjtöt is vele fogja végig járni. Ekkor felfedezheti a böjt végén, mekkora lelki javulás ment végbe benne, mert minden nap engedte, hogy ott legyen mellette az Isten.
(Borítókép: Seres Csilla)
Azok számára, akik még nem tudják, hogy hogyan készüljenek nagyböjtben Jézus feltámadásának ünnepére, és azok számára, akik idén egyszerűen csak szeretnének kipróbálni valami újat, ajánljuk az alábbi nagyböjti lelki programot, hogy lélekben együtt, aktívan készüljünk húsvét ünnepére.
