Rómában jártunk Farkas Ákos diakónussá szentelésén
Különleges és felemelő lelki élményben volt részük mindazoknak, akik Rómába utaztak, hogy személyesen is tanúi lehessenek Farkas Ákos diakónussá szentelésének. Az októberi ünnepségre a családtagokon kívül elsősorban Dunakesziről érkeztek hívek, ahol Ákos a szentelés előtti gyakorlati évét töltötte, de Turáról is mintegy harmincan vállalkoztak az útra, köztük Palya János plébános atya is. A Magyarországról érkező résztvevők száma megközelítette a száz főt.
A diakónusszentelésnek Róma egyik legismertebb barokk temploma, a Chiesa di Sant’Ignazio di Loyola in Campo Marzio adott otthont. A reggel 9 órakor kezdődő ünnepi szertartás során dr. Stephan Ackermann trieri megyéspüspök összesen hat jelöltet szentelt fel: egy bosznia-hercegovinai, három horvátországi horvát nemzetiségű jelöltet, valamint Ákost diakónussá; míg egy német nemzetiségű diakónust pedig áldozópappá. Az eseményen jelen volt Marton Zsolt váci megyéspüspök és dr. Varga Lajos, a Váci Egyházmegye nyugalmazott segédpüspöke is. Magyarországról mintegy tizenöt pap érkezett a szertartásra, amelyen négy ország hívei és lelkipásztorai vettek részt. A nemzetközi jelenlét szépen tükrözte a Collegium Germanicum et Hungaricum sokszínű közösségét és az Egyház egyetemességét.
A szertartás német és latin nyelven zajlott, a közös népénekek pedig több nyelven, köztük magyarul is helyet kaptak a liturgiában. Az áldozás alatt magyar nyelven csendült fel a „Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat”. Számomra jóleső érzés volt hallani ezt az ismert éneket egy római templomban ezen az ünnepen. Úgy gondolom, ezzel nem voltam egyedül: sok magyar anyanyelvű résztvevő számára jelentett örömet, hogy ezen a jelentős eseményen a saját anyanyelvén dicsőíthette Istent.
A szervezők minden résztvevő számára magyar nyelvű füzetet készítettek, amelynek segítségével könnyen követhető volt a többnyelvű liturgia. A kiadvány tartalmazta a szertartás rendjét, az énekek szövegét, a liturgikus részek fordítását, valamint a felszentelendők köszöntő gondolatait is. Ennek köszönhetően a jelenlévők nem csupán szemlélői, hanem aktív résztvevői lehettek az ünnepnek. A füzetben olvasható záró gondolat szólhat mindazok nevében, akik ott voltunk, és részt vettünk a szertartáson:
„Legnagyobb hálánk a mindenható Istent illeti, aki a szolgálatába hívott bennünket, és kegyelmével megerősített, hogy ma kimondjuk: Adsum – Jelen vagyok.”
A szentelést követő napon magyar nyelvű hálaadó szentmisére került sor a Santa Maria Maggiore-bazilika Sforza-kápolnájában. Ezen a szertartáson magyarországi és erdélyi papok és hívek vettek részt. A szentmisét Fülöp Tamás, a Győri Egyházmegye papja és a Collegium Germanicum et Hungaricum egykori növendéke celebrálta.
Számunkra, résztvevők számára ez a néhány nap ritka alkalmat kínált arra, hogy Ákos életének fontos állomását közvetlen közelről élhessük át. A közös utazás, a nemzetközi környezet és a szertartások egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a római napok különleges tapasztalatot jelentsenek mindazok számára, akik jelen voltak. Az „Adsum – Jelen vagyok.” a szentelés során elsősorban a felszenteltek válaszát fejezte ki, de valamennyi résztvevő számára jelentést adott. Mi is jelen voltunk: tanúi és részesei egy különleges ünnepnek, ugyanakkor közösségben egymással és az Egyházzal.
