Marton Zsolt Püspök Atya rendelkezése

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményéhez kapcsolódva, tekintettel a szakemberek véleményére és a beoltottak számának növekedése miatt életbe lépő állami enyhítésekre, a Váci Egyházmegyében 2021. május 9. napjától az alábbiakat rendelem el.

1. Bár a járványügyi adatok kedvezőnek mutatkoznak, a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alóli általános felmentést a Váci Egyházmegyében továbbra is fenntartom. Aki nem tud személyesen részt venni a vasárnapi szentmisén, az továbbra is szentelje meg a vasárnapot imával, Szentírás-olvasással, szentmise online követésével. Ahol nagyobb nehézség nélkül megoldható, továbbra is legyen online miseközvetítés. Buzdítom ugyanakkor a betegségen átesett vagy beoltott testvéreket, hogy a szentmiséken személyesen vegyenek részt.

2. Hasonlóan ahhoz, hogy a köznevelési intézmények is normál működési rendre állnak vissza, ismét lehetséges a plébániai oktatások és közösségi összejövetelek személyes formában való megtartása. Ahol lehetséges, ezeket tartsuk szabadtéren; a csoportlétszám azonban sem szabadtéren, sem zárt térben ne haladja meg a 20 főt.

3.  Továbbra is fokozott veszélyt jelenthet a vírus terjedése szempontjából a kóruspróba, illetve a kóruséneklés, ezért a kóruséneklést továbbra is mellőzni kell. Az egyházi kórusok fontos közösségeket alkotnak, és a liturgia buzgó szolgálattevőit látom bennük, azonban épp a kórustagok biztonsága érdekében további türelmet kérek, amíg a kórusok normális működése ismét megengedhető lesz.

4.  A liturgikus szertartásokkal, szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatos alábbi rendelkezések betartása kötelező:

  Temetésen legfeljebb 50 fő vehet részt. A temetési szertartást a lehető legrövidebb formában, a ravatalozó zárt terének használatát mellőzve lehet végezni.

  Esküvők, keresztelők csak a legszűkebb családi körben, az állami előírások megtartásával tarthatók.

  Templomon kívüli, közterületen zajló körmenet nem tartható. Csak abban az esetben nem tilos – azonban nem is ajánlott – körmenetet tartani, ha az a templom körül, teljes egészében egyházi magánterületen zajlik, és a hívek között végig kellő fizikai távolság tartható.

  Áldoztatni szentmisében és szentmisén kívül is csak kézbe szabad.

  A gyóntatást lehetőleg továbbra is szabadtéren vagy nagyobb méretű helyiségben végezzük; kerüljük a gyóntatószék használatát.

  A betegek otthoni vagy intézményi ellátása – ha kórházi vagy más intézményi szabályok nem tiltják – megengedett, azonban ne nyúljon indokolatlanul hosszúra. A Betegek Világnapjához kötődően elmaradt a betegek kenetének közösségi kiszolgáltatása. Ennek további halasztása még mindig indokolt.

   A szenteltvíztartók legyenek továbbra is üresek, ne legyen a misében (igeliturgiában) perselyezés, hanem a hívek számára könnyen észrevehető helyen legyen kihelyezve a persely. A kézfogás a béke jelének átadási módjaként semmilyen formában nem megengedett.

A kijárási tilalom késő éjjelre tolódása miatt visszaállíthatók a kijárási tilalom miatt megszüntetett esti szentmisék.

5.  Valamennyi szertartás és egyéb közösségi vagy más alkalom során továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani az egymástól való biztonságos távolság megtartására, a maszkviselésre és a kézfertőtlenítésre. Egy helyiségben csak annyian tartózkodjanak, ahányan a biztonságos távolságtartás figyelembevételével oda beférnek.

Köszönöm a pap- és diakónustestvérek, az egyházmegye területén élő szerzetesek és szerzetesnők, valamint minden világi szolgálattevő és a kedves hívek eddigi türelmét, és továbbra is nyomatékosan kérem az állami és az egyházi járványügyi előírások betartását. Isten óvja és áldja meg valamennyiük életét, szolgálatát!

Vác, 2021. május 7.

Marton Zsolt s. k.

váci püspök